József Attilára emlékezünk egy csodálatos, ihletett sorával, a költő Esztétikai Töredékek c. írásából:
"(...) az ihlet a világ valóságának teljes fogyatkozása."
József Attila ma 88 éve, 1937. december 3-án hunyt el.
"Mindaddig, amíg a házak minden nyilvánvaló ok nélkül fokozatosan el nem párolognak, mindaddig, amíg a tehén a réten nevetve a fejére nem áll és nem mond érthető szavakat, amíg a fák nem változnak fokozatosan emberekké és az emberek fákká, addig ezek tényleg hallatlan dolgok, melyekről biztosan tudom, hogy nem történhetnek meg." - Misu fogalmazott így Wittgenstein nyomán a Mesék Napnyugatról című írásában.
Mi is azt gondoltuk, hogy sohasem történhetnek meg bizonyos dolgok. 2023. november 28-án azonban elpárologtak a házak, s az emberek fákká lettek. Elhunyt Vajda Mihály, s ma, két évvel erre a görög tragédiákban fellelhető nagyságrendű eseményre emlékezünk!
https://www.facebook.com/photo?fbid=1245282494267085&set=a.546763324119009&locale=hu_HU
Ma ünnepelné 90. születésnapját Karátson Gábor, a József Attila- és Munkácsy Mihály-díjas író, műfordító, festő, filozófus, művészetpedagógus.
"Sturm ezzel a gondolatával egy rendkívül érdekes részletet billent a helyére. Ráébreszti a Karátson-versek olvasóit, hogy itt valami többről van szó, mint pusztán versírásról. Mintha Karátson művei is tudatosan egymásba érnének. Vers a regénybe, regény a műfordításokba, és mindez persze visszafelé is haladhat. Ahogy a versek is talán összevissza barangolhatnak a költői lét tereiben. Egyszer-egyszer József Attilánál, Radnótinál, Kassáknál, Pilinszkynél időz el kissé, majd tovaugrik az angol, majd a német nyelvű költészethez, a magyar és az angol keveréséhez. Mintha az lenne a célja ezzel, hogy ne csak a nyelvek álljanak össze eggyé, Bábel előttivé, hanem a Karátson Gábor elméjében folyamatosan áramló költői sorok (és a hozzájuk társuló filozófiai elméletek) mint sodró erejű vizek, bejárják az összes emberi tudatot, majd eggyé, egy folyammá (talán a Dunává) öszszeállva, az egylényegű eredendő ember összetettségére utaljon."
Májusi lapszámunkba Pető Zsolt írt kritikát a tavaly megjelent, válogatott Karátson Gábor verseket tartalmazó kötetről.
Ha elolvasnád az egész kritikát, az aktuális Kortárst megvásárolhatod az Írók Boltjában, vagy megatlálod a weboldalunkon is:
https://www.kortarsfolyoirat.hu/
https://www.facebook.com/profile.php?id=61579598164407
Ha az internet kezdeti korszakára gondolunk, akkor a társadalomtudósok, kommunikációs szakemberek és informatikusok úgy gondoltak ennek az új eszköznek a terjedésére, mint egyfajta digitális földosztásra, ami azt eredményezi majd, hogy mindenki egyenlő jogokkal és esélyekkel rendelkezik majd a kibertérben.
Az ezredforduló környékén sokan töprengtek azon, vajon miként lehet feloldani azt a paradoxont, hogy miközben egyre több szöveget bocsátunk ki, az emberek egyre kevesebbet olvasnak.
Aztán a globális kommunikáció, a digitális tér kitágulása és a közösségi média megjelenése felülírta ezt a dilemmát, ugyanis most már szinte mindenki ír, legalábbis szövegeket bocsát ki, ugyanakkor lényegében mindenki olvas, mert az interakciók korának ez logikus következménye. Most azonban újabb dilemma fogalmazódott meg sokakban: Vajon meddig lehet éles vonalat húzni az irodalmi művek, a tudományos publikációk, az igényes és pontos analízisek világa és a digitális térben kavargó változó műfajú, méretű és színvonalú szövegek között?
Vajon meddig tartja magát a fotóművészet az okostelefonokból áradó fényképdömpinggel szemben? És ami még ezeknél is fontosabb kérdés: A mesterséges intelligencia által legyártott szövegek, elemzések, képek, videók mikor veszik át teljesen az uralmat az ember által létrehozott szellemi termékek fölött? Olyan tempóban zajlik a digitális gyarmatosítás, hogy talán már nincs is értelme a kérdésekre koncentrálni, mert a válaszok már szembe jönnek, és ha nem vagyunk elég óvatosak, átmasíroznak rajtunk.
Azt mindenesetre már tényként kezelhetjük, hogy a hagyományos értelemben vett magas kultúra és az emberiség kimagasló szellemi teljesítményei olyan gyorsan olvadnak, mint a sarkvidéki jégtakaró, és hatalmas robajjal zuhannak bele darabjai az óceánba. Talán túl pesszimistának tűnik ez a hasonlat, de azzal, hogy mindenki ír és olvas ugyanabban a hatalmas globális térben, elindultunk ezen az úton, és fogalmunk sincs, hogy hová lyukadunk ki.
Azoknak ajánljuk ezt az oldalt, akik nem középiskolás fokon szeretnének közösen gondolkodni, netán vitázni ezekről a fontos kérdésekről.
Tasnádi Éva: Korlátlan
nézel, bízz bennem,
kinézed belőlem,
kinézem belőled,
magamtól képben,
magától, magának
magamat szabadon
mutogatom! Fogadom
fogadod, többé vissza
nem adom, adod!
Falra kiszegzett varázslat,
korlátlan bizalom!
Petrányi-Szöőr Anna: Beszélgetés Gulyás Pálról
Részlet a beszélgetésből: "Gulyás Pál pályája 1929-ben írta az első versét Debrecenből, amiben a város kulturális intoleranciáját fogalmazta meg, ez a '30-as évekre teljesen megváltozott és Gulyás egy Debrecen-mítoszt alkotott, aminek az volt az oka, hogy nem fogadták be Budapesten, a Nyugat nem voltak hajlandó közölni. Írt is egy szatírát is a pesti szerkesztőségekről. De a budapesti kivetettsége összefügg azzal is, hogy Németh László és Babits Mihály összeveszett, és Gulyás továbbra is ragaszkodott a Nyugatból kilépő Németh Lászlóhoz" – magyarázta Bakó Endre.